A patkányt és az egeret nem nehéz összekeverni egymással – főleg, ha még csak a jelei érzékelhetők annak, hogy valamilyen betolakodó van a házban vagy lakásban. Rendelkezésünkre állnak olyan tényezők, melyek segítségünkre lehetek a hívatlan vendég fajának meghatározásában, ám a laikusok mindaddig bizonytalanok, míg magával a rágcsálóval nem találkoznak.
Alábbi cikkünkben segítséget nyújtunk a hétköznapi embernek abban, hogy milyen hasonlóságok és különbségek vannak a patkányok és egerek közt, mik azok a tulajdonságok, melyek megkülönböztetik őket egymástól.
Patkány vagy egér van a házban?
Teljesen mindegy, hogy családi házról vagy egy nagyváros közepén elhelyezkedő lakásról van szó, patkányok és egerek mindenhol vannak. Sőt, határozottan kijelenthető, hogy a patkányok nagyobb előszeretettel fordulnak meg a városiasodott környezetben. Ott, ahol szinte bárhol találnak maguknak rejtőzködésre alkalmas búvóhelyet és elegendő élelmet. Általában azokon a területeken, ahol a patkányok átvették az uralmat, kevésbé fogunk egerekkel találkozni. Ugyan mind a két faj a rágcsálók rendjébe tartozik, mégis ősellenségei egymásnak. Ám ettől függetlenül azt hiszem, határozottan kijelenthető az, hogy akármelyik egérféléről legyen szó, senki sem szeretne egyik társaságában sem élni, hiszen nemcsak óriási károkat tudnak okozni, hanem számos betegség forrásai is lehetnek.
Patkány vagy egér jelei
Amíg nem találjuk magunkat szemben egyik rágcsálóval sem, addig azon jelekre kell összpontosítanunk, melyek szemmel és füllel érzékelhetők. A körülmények alapos megfigyelése és megvizsgálása segítségünkre lehet abban, hogy látatlanul meghatározzuk: ki akarja átvenni az uralmat az életünkön?!
Fura hangok
A legelső jele annak, hogy valamely rágcsáló beköltözött otthonunkba az az éjszaka közepén jelentkező kaparászás és motoszkálás, mely általában a falból (jellemzően gipszkarton), vagy a padlástérből hallható. Amikor ezen területek valamelyikéről érzékeljük a zajokat, akkor legkevésbé a patkányra kell gondolnunk. A patkány akkor szokott beköltözni a házba vagy a falba, amikor annak kialakítása nem megfelelő, nem teljes. Pl.: betonszegély hiánya, fedetlen szigetelés, vályogházaknál jelentkező külső repedések. Ugyan nem jelenthető ki maradéktalanul és visszavonhatatlanul az, hogy nem patkány a szóban forgó egyed, ám mégis nagyobb az esélye annak, hogy egérrel, esetleg nyesttel van dolgunk. A nyestekről korábban már több ízben tettünk említést, róluk itt olvashat bővebben.
Elhullajtott ürülék
Amikor behatároltuk a hang forrásának kiindulópontját, akkor alaposan vizsgáljuk át az adott területet. Na nem azért, hogy face to face kerüljünk egymással. Keressünk további nyomokat! Bármilyen rágcsálóról legyen szó, ürüléket hagy maga után, melynek mérete és mennyisége tovább szűkíti a kört és pontosabb iránymutatást ad az irtási vagy védekezési technika kidolgozását illetően.
- Az egér ürüléke apró és számos helyen megtalálható, ráadásul vizelettel határolja be területét, amelynek jellegzetes szaga is van.
- A patkány ürüléke nagyobb és kevesebb, mint az egéré, így a kettő könnyedén megkülönböztethető egymástól.
- Ha már fentebb említést tettünk a nyestről, akkor nem hagyhatjuk ki az ő végtermékét sem a sorból, mely ceruza vastagságú és jellegzetes görbületű, ezáltal összetéveszthetetlen más állatéval.
Egérlyukak
Hiába bizonyosodtunk meg afelől, hogy nem egyedül lakjuk a házat, ha nem tudjuk, hogy honnan érkeztek a vendégeink. A már említett két és fél (a nyest tulajdonképpen nem rágcsáló, hanem menyétféle) rágcsálóból mindegyiknek megvan a maga bejutási pontja azok sajátosságaival együtt.
Az egér a patkányhoz hasonlóan lyukakat rág, lyukakat ás, melyeken keresztül bejut az épületbe – persze némi különbséggel megspékelve. A patkány – főleg a vándorpatkány – jobban kedveli a föld alatti üregeket, míg az egér a padlástereket. Az egér által kiásott lyuk jelentősen kisebb és egyenletesebb a patkányéhoz képest, ami nagyobb, szabálytalanabb és szélesebb szájú bejárattal rendelkezik.
Kutyaszimatolás
Patkány vagy egér jele lehet még az is, ha kutyánk olyan viselkedést mutat, mely idegen állat jelenlétére utal. Például erőteljes szimatolásba kezdhet és leköveti a betolakodó nyomvonalát.
Fontos, hogy legyünk körültekintőek és ne hagyjuk figyelmen kívül egyik patkány vagy egér jelenlétére utaló tényezőt sem!
Ha segítségre van szüksége, állunk rendelkezésre!
Egérirtás, patkányirtás, nyestriasztás a hét minden napján!
Patkány vagy egér néz velünk farkasszemet? – Külső megjelenés
Mindkét rágcsáló éjszaka a legaktívabb, így jó eséllyel elkerüljük a velük való személyes találkozást, azonban, ha nagymértékben elszaporodtak, akkor a nap bármely szakaszában szembe jöhetnek velünk a lakásban vagy az udvaron. Ekkor nem árt, ha tisztában vagyunk egyes fajok külső jellegzetességeivel, annak érdekében, hogy helyén kezeljük a problémát.
Az egér megjelenése
Teste hozzávetőlegesen 7-10 cm, ehhez adódik hozzá a vékony farok, mely általában a testhossz mérete vagy annál rövidebb. Súlya maximum 30 gramm, színe pedig a sárgástól egészen a szürkéig terjed. Szőrének tapintása puha, bársonyos. Pofája hegyes, melyet két nagy fül ékesít. Lábai karom végződésűek; ezek segítségével képes a függőleges mozgásra is, így pikk-pakk felrágja magát a szigetelésen keresztül. Észre sem vesszük és már a padláson is terem. Az egérfajokról olvashat korábbi cikkünkben,
A patkány megjelenése
Teste jelentősen nagyobb, mint az egéré. Akár a 30 cm-es méretet is elérheti. Farka tömzsi, fokozatosan vékonyodó, hossza akár a saját testét is túlnőheti. Ez leginkább a hazánkban legelterjedtebb vándorpatkányra jellemző. Súlya elérheti a fél kg-os tömeget is. Színük sötét szürke, szőre pedig az egér bársonyosságával ellentétben sprőd. Feje markáns, fülei pedig ehhez képest aprók. Hátsó lábai rendkívül erősek, így hatalmas ugrásra képes, ám az akrobatikus mászási mutatványok is a „pozitív” tulajdonságai közé sorolandók.
A patkány vagy egér által terjesztett betegségek
A patkányok és egerek elleni védekezés nagyon fontos, hiszen számos olyan betegséget terjesztenek, melyek súlyos lefolyásúak, vagy akár végzetesek is lehetnek.
Az egerek által terjesztett emberre veszélyes betegség például a fertőző agyhártyagyulladás, szalmonellózis vagy a vírusos hemorrhágiás láz. Állatra veszélyes megbetegedés lehet a baromfipestis, sertésorbánc vagy a leptosirózis.
A patkányok által terjesztett emberre súlyos lefolyású megbetegedés például a szalmonellózis, hanta vírus, patkányharapási láz, murin tífusz vagy a pestis. Állatra veszélyes lehet a baromfipestis, sertésorbánc és a Aujeszky-féle betegség.
Patkány vagy egér elleni védekezés
A fentieken túl az orvostudomány még számtalan betegséget tart számon, melyeket a patkányok és egerek terjesztenek, emiatt kiemelten fontos, hogy megtegyük a szükséges óvintézkedéseket annak érdekében, hogy ezek a fertőző rágcsálók ne juthassanak be otthonunkba. De mit tehetünk?
- Ne hagyjuk figyelmen kívül a házfalon lévő repedéseket, hasadásokat, azokat haladéktalanul javítsuk ki.
- A ház köré készítsünk vagy készíttessünk betonszegélyt. Ennek nemcsak a falaktól történő vízelvezetésben van fontos szerepe, hanem a rágcsálók elleni védekezésben is. (Főleg alap nélküli vályogházak esetén.)
- A ház szigetelése ne lógjon kijjebb a házat körülölelő betonszegélynél, mert alulról a szigetelésen keresztül képesek felrágni magukat a nemkívánatos rágcsálók.
- Rendszeresen ellenőrizzük a pincéket és a padlásokat, hiszen ezek a helyiségek nyitott ajtóként szolgálnak a lakótérbe történő bejutáshoz.
- Hermetikusan zárható edényekben tároljuk a száraz élelmiszereket – lisztet, magvakat.
- Ne hagyjunk kint ételmaradékot, melyek mágnesként vonzzák ezeket a kártékony és fertőző rágcsálókat.
- A szemetet alaposan kössük össze, mielőtt kidobnánk a kinti kukába.
Érdekességként a végére megemlítenénk, hogy a patkányok képesek akár a csatornán keresztül is felmászni és visszaköszönni a mosogatóból vagy a fürdőkádból, ha azon nincs rács.
Védekezzen időben a patkányok és az egerek ellen, ne hagyja, hogy átvegyék az uralmat otthona felett!
Ha ellepték otthonát a rágcsálók, akkor haladéktalanul hívja a Rovartech munkatársait, akik pillanatok alatt megszabadítják Önt a kártevőktől!