A nyestek éjszakai, rejtőzködő állatok, ezáltal szinte észrevétlenül mozognak. Azonban vannak bizonyos tényezők, melyek jelezhetik a nyesteket, így nem árt, ha tisztában van velük az ember. A termés csökkenésén túl, a növények sérülése, az ingatlanon és az ingóságokon okozott károk mind-mind a nyest jelei közé sorolhatók, melyeket, ha nem veszünk észre idejében, akkor akár hosszú távú és nem pénztárcabarát károk is keletkezhetnek.
Nyest ólálkodik a ház körül? Hívja a Rovartech munkatársait!
Nyest jelei – Lábnyomok
Talán a legelső árulkodó dolog a nyest lábnyoma, ugyanis szinte összetéveszthetetlen más állatéval. Más fajoknál a legtöbb esetben csak a tappancsok párnácskáinak a lenyomata figyelhető meg, a nyest esetében pedig emellé társulnak a karomok nyomai is. A nyestnek ugyan öt lábujja van, azonban csak négy, félkörben elhelyezkedő – vese formájú – karom végződésű ujjpárna látható a porban, sárban, hóban, avagy az autónk felületén.
Nyest jelei – A nyest ürüléke
Az állat ürüléke jellegzetes görbülete és mérete miatt könnyedén felismerhető. Ugyan a legtöbb fekália a nyest búvóhelyén halmozódik fel, ám a menyétféle által bejárt útvonalon szintén találkozhatunk elhagyott kupackákkal vagy kukackákkal. Ekkor még nem evidens, hogy az állat be is költözött otthonunk valamely területére. A nagyjából 5 mm vastagságú (normál ceruza méret) és 5-10 centiméter hosszúságú végtermék – amely gyümölcsszezonban magvakat is tartalmaz – mennyisége és gyakorisága egyenesen arányos azzal, hogy milyen gyakran fordul meg a portán a nyest.
Nyest jelei – Szétrágott vezetékek
Amennyiben autónk egy reggel úgy dönt, hogy minden igyekezetünk ellenére és mindennemű előzmény nélkül sem indul el, akkor kezdjünk el gyanakodni a nyestre! Ez az okos kis állatka ugyanis előszeretettel keres menedéket a gépjárművek motorterében, ahol szétrágja a vezetékeket és megbontja a szigetelést, melyekből az új fészkét kívánja elkészíteni. Ha esetleg nem járnánk minden nap az autóval, de korábban már tapasztaltuk a nyest jelei közül bármelyiket, ne habozzunk naponta ráindítani az autóra, nehogy aztán szükség esetén hoppon maradjunk. Korábbi, nyest elleni bejegyzésünkben már írtunk ötleteket a személygépjárművek védelmét illetően is.
Nyest jelei – Csibe- és tojásállomány csökkenése
A baromfiudvar állományának megcsappanása, illetve a megszokott tojásmennyiség hiánya jelen esetben nem arra utal, hogy egy-két tyúk valahova elbújt kikölteni a kiscsibéit. Az nyest jelei közé sorolható ugyanis, ha a megszokottól jelentősen kevesebb mennyiségű tojást sikerül összeszedni a nap végén, hiszen mind a tojás, mind a csibe kedvelt táplálékai közt szerepelnek.
Nyest jelei – Motoszkálás, zaj
Nyugovóra térésünk után, ha éjszaka motoszkálást hallunk, akkor már kevésbé reménykedhetünk abban, hogy a nyest kizárólag a ház körül ólálkodik és csupán élelemszerzés okán téved be az udvarra. Vélhetően nem voltunk kellően körültekintők és valahogyan bejutott a padlástérbe, ahol elkezdte a fészeképítést, illetve az élelem halmozását. Ne legyünk restek utána járni a dolognak még azelőtt, hogy megtapasztaljuk a soron következő stigmát, ugyanis akkor már mélyen a pénztárcánkba kell nyúlnunk és tanakodhatunk azon, hogy melyik szakit hívjuk tégláig leverni, kiszárítani, szagtalanítani, majd újrarétegezni a vakolatot.
Nyest jelei – Szűnni nem akaró bűz
Ha már kitakarítottuk az egész házat és nem találtunk sem elhullott egér-, sem patkánytetemet, sem rohadásnak indult zöldséget, akkor a probléma forrása valószínűleg egy nyest lehet. Erről a cuki pofájú menyétféléről tudni kell, hogy nem a higiéniájáról híres. Egyrészt a fészkébe halmozza fel a zsákmányolt táplálékot – kisebb állatokat is –, ami egy idő után rothadásnak indul, másrészt pedig eköré üríti a vizeletét és a salakanyagot. Néhány pontot kiválaszt, ahová rendszeresen elvégzi a dolgát, így a vizelet egy idő után átitatja a födém szigetelését, a mennyezetet, mely szűnni nem akaró, orrfacsaró bűzt áraszt magából. Ne várjuk meg, hogy ez bekövetkezzen!
Ugyan a nyest nem védett állat, de szándékos elpusztítása a Vadászati törvény (2004/XCIV), a Berni Egyezmény és az Állatvédelmi Törvény értelmében TILOS! Akár 3 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető az, akit a nyest mérgezésén és irtásán kapnak. Rendelkezésünkre állnak népi és modern kori praktikák melyek segítenek a nyest távol tartásában és elűzésében.
Nem arra buzdítjuk Önt, hogy egy nyestkaki láttán azonnal hívja a Rovartech csapatát, de javasoljuk, hogy fokozottan figyeljen a környezetére és amennyiben a nyest jelei közül többet is tapasztal, esetleg már meg is bizonyosodott arról, hogy ez a kisállat beköltözött Önhöz, de nem híve a kísérletezésnek és a pénzkidobásnak – a piacon kapható szerek nem tartalmazzák az álaltunk használt anyagok koncentrátumát –, bátran keresse fel munkatársunkat, aki készséggel áll rendelkezésére a nyestriasztás kapcsán!