Próbáltunk interjút készíteni a fürdőszobában masírozó hangyákkal, azonban nem álltak meg egy pillanatra sem, hogy nyilatkozzanak Olvasóink számára…
Alábbi cikkünkben körbejárjuk, miért vannak hangyák a lakásban és tanácsokat adunk azzal kapcsolatban is, hogy miként védekezhet ellenük, mielőtt otthona teljesen a kis betolakodóké válna.

Hangyák a lakásban: miért vonzza otthona és hogyan előzheti meg a problémát?
Teljesen mindegy, hogy hol laktunk idáig, az sem számottevő, hogy később hova szeretnénk költözni – hacsak nem az északi sarkra – hangyák mindenhol voltak, vannak és lesznek, hiszen aprólábú barátaink olyan kozmopolita élőlények, akik szinte az egész Földet benépesítették. Annak, hogy ennyire szeretnek velünk együtt élni számos, tőlünk független oka is lehet, ám mi magunk is jócskán képesek vagyunk tenni azért, hogy lakásunk zugaiban egy külön, láthatatlan – nem is olyan kis – világ jöjjön létre.
Azzal, hogy a hangyák a természet által biztosított zavartalanságot beáldozzák a mesterségesen létrehozott házakra, lakásokra, beton- és téglaépítményekre jelentős mértékben kiteszik magukat az ember kifürkészhetetlenségének és pusztítás iránti „vágyának”.
Nyilván egyikünk sem szeretne egy, vagy akár több hangyabollyal, több száz, több ezer hangyával együtt élni, ezért – távoltartási végzés híján – meg kell találnunk azt a megoldást, amellyel otthonunk falain kívül tudjuk őket tartani. Azonban a képlet nem ilyen egyszerű: még a legjobb megoldást is kútba dobhatjuk, ha azon kiskapuk, hibák, rendellenességek nem kerülnek kiküszöbölésre, amelyek megakadályozzák a bejutásukat, elzárják az útjukat.
Kérje a Rovartech segítségét!
Nemcsak hangyairtás kivitelezésében kérheti a segítségünket, hanem környezettanulmányt is végzünk, melynek keretein belül feltárjuk a hibákat és javaslatokat teszünk azok orvoslására!
Hangyák a lakásban? – A védekezés első lépése: inspekció
Az inspekció, magyarul vizsgálat egy rendkívül tág fogalom. Szinte bármi tartozhat ide. De mit is jelent ez a szó a hangyairtás tekintetében? A vizsgálat nem korlátozódik arra, hogy kimondjuk a már eddig is nyilvánvalót: hangya van a lakásban! Az inspekció keretén belül megvizsgáljuk a környezetet, az ingatlant (kívül és belül is), feltárjuk a hangyák bejutási pontját vagy pontjait, a bejárt útvonalait, lokalizáljuk a fészket és beazonosítjuk magát a hangyafajt!
De miért van minderre szükség? Nem, nemcsak azért, hogy ne ajtóstul rontsunk a házba… Ahhoz, hogy maradéktalanul el tudjuk végezni a munkánkat és végleg megszabadítsuk Önt a hangyáktól mindezek elvégzése elengedhetetlen!
Természetesen Ön is elvégezheti a vizsgálatot: feltérképezheti, hogy mely nyomvonalon haladnak a betolakodók, átnézheti ingatlanának állapotát, felderítheti a repedéseket, hasadékokat, lyukakat, a hiányos és kipotyogott fuga darabokat, megállapíthatja, hogy egy-egy gerenda vizesedik-e. Mindezek beazonosítása és javítása elengedhetetlen, azonban bizonyos dolgok kivitelezéséhez vagy megállapításához, Önnek nincs eszköz a kezében. Nem tudja lokalizálni a fészket és valószínűleg magát a hangya fajtát sem. Nem tudja, hogy bizonyos fajták megfelelő időszakban történő más-más irtási módszert követelnek.
Ahhoz, hogy ne csak a látható – valószínűleg élelemszerző – rovarok kerüljenek elpusztításra, hanem az egész hangyaboly, egy összetett folyamatot és protokollt szükséges követni.
Ha segítségre van szüksége a vizsgálat elvégzéséhez, akkor keresse a Rovartech-et!
Hogyan jutnak be a hangyák a lakásba?
Mielőtt kitérnénk arra, hogy a meleg, puha, könnyen megmunkálható föld helyett a hangyák miért választják inkább lakásainkat, nézzük meg, hogy egyáltalán hogyan jutnak be hozzánk?!
Rejtett belépő
A hangyák mesterien képesek kihasználni az ember által biztosított hiányosságokat, építési hibákat, épületmozgás következtében létrejövő repedéseket és szerkezeti hibákat.
- Az ablakok, ajtók, illesztések mentén létrejövő apró repedések nem csupán „dekorációk”, hanem potenciális belépési pontok. A hangyák számára ezek a jelentéktelennek tűnő mikroszkopikus furatok és hasadások biztosítják az ínycsiklandó illatok fészek irányába történő elillanását. Ezzel tulajdonképpen meghívót küldünk nekik saját otthonunkba. „Gyertek, egyetek, igyatok mindent, amit megkívántok!”
- A régebbi építésű házak esetén különösen gyakoriak a szerkezeti hibák, amelyek lehetővé teszik a hangyák számára, hogy szinte észrevétlenül bekerüljenek a lakásba. Egy elhanyagolt, már kiszáradt tömítés vagy egy repedt fal tökéletes és láthatatlan útvonalat kínál számukra.
- Azonban nemcsak a repedések, hanem egy régi padló elkorhadt párnafái is menedéket adhatnak. Természetesen egy jó vízelvezetéssel és megfelelő döngöléssel megalkotott vályogháznál kisebb az esély a fák korhadására, de ha belülről (pl. vastag vizes felmosás) mégis sok nedvesség érte őket, az elősegíthette a korhadást, ami pedig tökéletes ottont nyújt nem kívánatos barátaink számára.
Légtechnikai és vezetékrendszeri átjárók
- Nemcsak a régi épületeknek vannak vakfoltjai. A modern, rendhagyó építészeti eljárásokkal megépület házak bonyolult légtechnikai rendszerében és csőhálózatában is gyakran találhatók olyan rejtett járatok, amelyeken keresztül a hangyák könnyedén mozoghatnak kintről be, illetve egyik szobából a másikba.
- Az elektromos kábelek, vezetékek és szolgáltatók (TV, internet) által bekötött hálózat mentén kialakuló pöttöm réseken és járatokon keresztül a hangyák gyorsan beosonhatnak, elterjedhetnek és az egész lakást elfoglalhatják anélkül, hogy tudnánk róla.
Miért választják a hangyák pont a mi lakásunkat?
Eljött a leleplezés ideje! Felfedjük az arra vonatkozó (nem is olyan nagy) titkot, hogy a hangyák miért akarnak mindenáron családunk tagjai lenni?! A válasz roppant egyszerű: mert mindet biztosítunk számukra – lakhatást, meleget, élelmet és folyadékot. Ám nem lenne ezzel sem probléma, ha mindezt körültekintőbben tennénk:
- Ha lehullik a morzsa, azonnal söpörjük össze.
- Gyakrabban mossunk fel.
- Ne hagyjunk elöl ételmaradékot.
- Tartsuk tisztán a kukát és annak környékét.
- A száraz élelmiszereket (pl. rizs, zsemlemorzsa stb.) hermetikusan zárható edényben tároljuk.
- Ha kifröccsen a víz, töröljük fel – ahogyan a bort és a pörköltszaftot is.
- Javítsuk meg a csöpögő csapokat.
- Rendszeresen szellőztessünk: a párás környezet számukra olyan, mintha mi meglátogatnánk egy wellnessközpontot.
- A legfontosabb: az inspekció keretén belül megállapított rendellenességeket, hibákat javítsuk ki, zárjuk el és tömítsük a bejutási pontokat, illetőleg végezzünk vagy végeztessünk teljes fészekirtást!
Litániákat tudnánk még zengeni a megoldásokról, az irtási folyamatról, a hangyák tulajdonságairól, házi és speciális megelőzési módszerekről, de kisregényünkkel nem szeretnénk elvenni senki kedvét az olvasástól vagy blogunk ismételt felkeresésétől. Bízunk benne, hogy segíthettünk kicsit belelátni a hangyák rejtett világába és ne feledje:
Akár inspekcióra, akár teljes hangyairtásra van szüksége a Rovartech akár már másnap rendelkezésére áll!