Ágyi poloska pszichológiai hatásai – miért nem csak fizikai probléma?

Azon szerencsés emberek táborát gyarapítók, akik még nem szenvedtek ágyi poloska fertőzéstől, némi viszketésre, és egy-két csípésre gondolnak, azonban ez messze túlmutat a fizikai tüneteken és a megbúvó vérszívók felkutatásán. Ennek a rettegett élősködőnek a jelenléte gyakran komoly pszichológiai terhet ró az érintettekre: félelmet, szégyent, szorongást és alvászavart okozhat, melyek akár hosszú hónapokig is megkeserítik a mindennapokat.

Mintha Isten hét pohara közül az egyiket öntötték volna ránk – az ágyi poloska nemcsak egy rovar, hanem a lelki megpróbáltatás magasiskolája.

ágyi poloska pszichológiai hatásai

Amiről még a rovarirtók sem beszélnek…

Az ágyi poloska után kutakodó olvasó megszámlálhatatlan mennyiségű cikkben olvashat a vegyszerekről, technológiákról és a kerülendő házi kotyvalékokról. De mi van azokkal, akik mindezeket már a kisujjukon rázzák ki, és azokkal, akik ehelyett lelki támogatásra, megerősítésre vágynak, akik azt hiszik magukra maradtak – pedig nincsenek egyedül!

Ön nincs egyedül!

Az ágyi poloska fertőzés pszichés hatásairól kevés cég beszél, pedig valós és gyakori ügyfélprobléma!

Ha tudnák, hogy hányan hívnak fel minket sírva, kétségbeesve. Hányan szeretnének csak egy fotót küldeni a megtalált és beazonosításra váró rovarról. Én mi megtesszük: beazonosítjuk, válaszolunk – Segítünk!

Ezek az emberek nemcsak a bogarakat akarják eltüntetni, hanem félnek. Félnek a rovarirtással járó procedúrától. Rettegnek az irtás sikertelenségétől, az utómunkálatok macerájától, attól, hogy egy nem elég, és legrosszabb: félnek a szégyentől – az emberi tudatlanság és tájékozatlanság által terjedő megbélyegzéstől. 

Az ágyi poloska irtás nemcsak rovarirtás – az ágyi poloska fertőzés megszűnésével az érintettek visszakapják a biztonságérzetüket. 

A Rovartech csapata pontosan tisztában van a rovar által generált pszichológiai hadviseléssel, ezért fontosnak tartunk minden aggódó telefonhívót megnyugtatni. Az összes megbízás során arra törekszünk, hogy megnyugtatók, emberiek és támogatók legyünk.

Az ágyi poloska pszichológiai hatásai

első

Álmatlanság és alvászavarok az ágyi poloska miatt

A hálószoba, amely ezidáig a pihentető alvások és intim együttlétek színhelye volt, a félelem és a szorongás forrásává válik. Az ágyi poloska egy rejtőzködő, éjszakai életmódot folytató vérszívó rovar, ami akkor támad, amikor az áldozat az alvás legmélyebb fázisában van. Nemcsak a csípések okozta viszketésre riadhat az áldozat, hanem arra a pszichológiai nyomásra, hogy valami mászkál rajta és a vérével táplálkozik – ez megakadályozhatja már az elalvást is. 

Az alváshiány, az alvásmegvonás rövid távon ingerlékenységhez és koncentrációs zavarhoz vezet, hosszú távon pedig depressziós tüneteket és krónikus kimerültséget okozhat.

második

Ágyi poloska miatti stressz és szorongás

Nem véletlen van az a mondás, hogy „Mindenhol jó, de a legjobb otthon.”. – Otthonunk a nyugalom szigete – legalábbis annak kellene lennie… Azonban, ha jelen van az ágyi poloska, akkor ez az érzés teljesen elvész. E cipőben járók gyakran tapasztalják, hogy napközben is ingerlékenyebbek. A folyamatos éjszakai éberség, a monitoringgal töltött nappalok, a „Mi lesz éjjel?” érzés állandó stresszben tartja őket.

Az efféle szorongás nemcsak az ágyi poloska jelenlétével van összefüggésben, hanem a kialvatlansággal is – amolyan ok okozatának az okozata, ezért könnyen tovább terjedhet egyéb életterületekre is: csökken a munkateljesítmény, romlik a társasági élet és a családi kapcsolatok is feszültebbé válhatnak, ha dühünkben odamondjuk az eddig eltemetett sérelmeinket.

harmadik

Társas kapcsolatok romlása az ágyi poloska miatt

Szinte kivétel nélkül mindenki szégyelli, hogy otthonában ágyi poloska ütötte fel a fejét. Félnek attól, hogy vendégeik is megfertőződnek, ezért inkább nem hívnak senkit magukhoz, ám – elkerülvén a bűnbak szerepet – ők maguk sem szívesen mennek senkihez, nehogy kipottyanjon a ruhájukból egy vérszívó. Ez a társas elszigetelődés aztán könnyen vezethet magányhoz, szociális szorongáshoz és depresszióhoz.

A párkapcsolatokban külön feszültséget okozhat a közös ágyban átélt félelem, ezért inkább külön szobában alszanak, hogy legalább a kevésbé aggodalmaskodó félnek nyugalmasabb éjszakái legyenek. Ez hosszú távon érzelmi távolságot, megértetlenséget idézhet elő, hiszen a társ, a támasz is „egyedül” hagyta a depresszív állapot lejtőjén.

negyedik

Ágyi poloska irtással járó procedúra pszichikai hatásai

A rovarirtás önmagában is megterhelő folyamat, mely után eleve 3 órára el kell hagyni a lakást. „Úúú, mit fog szólni Mariska néni, ha egy idegen férfival távozom a lakásból?” Visszaérkezéskor kezdődhet az utómunka: a ruhaneműk, textíliák kipakolása, zsákolása, mosása a személyes tárgyak meózása – mindez feszültséget és aggodalmat kelt. Ráadásul az is félelemre adhat okot, hogy egyes, ágyi poloskával fertőzött bútorok egyáltalán menthetőek-e vagy mehetnek a kukába. Kezelést követően pedig bizonytalanság – Elég volt egy kezelés? – és a mindennapos monitoring: vannak-e új tojások, jelentkeznek-e újabb csípések stb… 

Sokakat már a rovarirtó megjelenése is szégyenérzetre sarkall. Azonban a legtöbb cég – ahogy a Rovartech is – diszkréciót biztosít, matricamentes gépjárművel és nem „ágyi poloska irtás” feliratos ruhában érkezik. 

ötödik

Félelem az ágyipoloska-újrafertőződéstől

Tételezzük fel a legjobbat: a rovarok elpusztítása már elsőre sikeres volt. Azonban „mi van, ha visszajönnek”? Ez a félelem teljesen érthető, hiszen az ágyi poloska könnyen, bárhonnan behurcolható.

Az állandó bizonytalanság sokaknál tartós szorongást okoz. A lakás minden apró rezdülése gyanússá válik, minden bőrfelületen észlelt pötty újra felébreszti a félelmet. Ez a rettegés hosszú hónapokig fennmaradhat és pszichésen terhes állapottá válik, hiszen vonzza magával a többit: a kialvatlanságot, a test és az agy folyamatos készenléti állapotban tartását.

hatodik

Folyamatos, mániákus ágyi poloska kontroll

Az egyik leggyakoribb utóhatás az, hogy az érintettek állandóan ellenőrzik az ágyat, a matracot, a falakat és a bútorokat. Az ágyi poloska monitoringozása jó és szükséges tevékenység, azonban a mindennapos, órákig tartó zseblámpás-nagyítós átvizsgálás felemészti az energiát, elveszi az időt a kikapcsolódástól, melyre a legnagyobb zenben élő embernek is szüksége van.

Ez a fajta mániákus rovarkontroll idővel kényszeressé válhat és jelentősen rontja az életminőséget. A fertőzést már régen megszüntették, de a pszichológiai béklyó megmarad.

hetedik

Ágyi poloska irtást követő utóhatások – „fantom csípések”

Sok érintett számol be arról, hogy az irtás után is tapasztalnak, éreznek csípéseket, azonban azok nem láthatók – maximum a vakarás következtében kialakuló bőrpír. Ez az a jelenség – amit „fantom csípéseknek” nevezünk – egy pszichoszomatikus reakció. A bőrön érzett viszketés nem valós, hanem a szorongás és a trauma következménye.

nyolcadik

Gyerekek és idősek különösen érintettek

Az ágyi poloska csípéseken és az irtás procedúráján átesett gyerekeknél a rovar átveszi a Mumus helyét – félelmet vált ki, melyet gyakori rémálmok, sírva ébredés követhet. Mindez a szülőkben nemcsak erős bűntudatot kelt, hanem felerősíti vagy előhozza a fentebb részletezett reakciókat, melyek végül az egész család életminőségét megpecsételik.

Időseknél más a helyzet: az immunrendszer, a szív- és érrendszeri problémák miatt a pszichés tünetek jelentkezése fokozottan veszélyes helyzetet generálhat. Náluk azonban fennáll a strucc-politika veszélye is: nem hajlandók tudomást venni arról, hogy cselekvésre és szakember igénybevételére van szükség ahhoz, hogy megszüntessék az ágyi poloska fertőzést, inkább együtt élnek vele.

ágyi poloska és a pszichológus

Ágyi poloska pszichológiai hatása elleni stratégiák és a külső segítség igénybevétele

Az ágyi poloska elleni küzdelem nem szégyen, hanem kő kemény elhatározás és erő. Lokációtól, higiéniától függetlenül bárhol felbukkanhat. A probléma gyors és hatékony megoldásához, az idegösszeroppanás megelőzéséhez vagy a már kialakult mániákus tevékenységek és fantom-tünetek kezeléséhez érdemes szakértő – pszichológus – segítségét kérni, hiszen házilag lehetetlen tőle megszabadulni.

Az ágyi poloska pszichológiai hatásainak feldolgozást elősegíti

  • a család és a barátok támogatása: a kibeszélés.
  • pszichológus bevonása, ha a félelem tartóssá és betegessé válik.
  •  az alváshigiénés szokások kialakítása (este képernyőmentes idő, relaxációs gyakorlatok, hangterápia stb.),

Az ágyi poloska nem csupán egy rovar, amely csípésekkel keseríti meg az életünket. Sokkal több annál: pszichológiai trauma, amely a földbe tiporja a biztonságérzetet a nyugodt alvást és a kiegyensúlyozott idegrendszert. A rovarirtás szakmai feladat – de az érintettek megnyugtatása, támogatása legalább annyira fontos, mint az ágyi poloskától történő megszabadulás.

Ha ágyi poloska irtásról van szó – Hívja időben a Rovartech csapatát – Előzzük meg együtt az ágyi poloska pszichológiai hatásait! 

Ne csak otthona rovarmentességéről gondoskodjon, szabaduljon meg Ön is az elméjében motoszkáló bogaraktól!

Ha lelki támogatásra és elméjének megtisztítására van szüksége, hívja pszichológusát vagy legjobb barátját – esetleg egy pohár jó minőségű bor is eszközül szolgálhat az ellazuláshoz.

Facebook
Pinterest
Email
WhatsApp
[ninja_form id='1']

Ajánlatkérés / Megrendelés

Kérjük, adja meg a lenti adatokat, és válaszunkat 24 órán belül elküldjük az e-mail címre.

Kapcsolatfelvétel